Elindulok, de érzem követnek,
Sietek, nyomomban lihegnek,
Futok, s közben vissza nézek,
Nem látok mást csak a félelmet.
Egyedül vagyok, de mégsem,
Valaki itt van velem.
A magány már csak emlék,
Egyedül talán nem rettegnék.
Törött tükör a falon,
Ne nézek ki az ablakon.
Kábultan várom a halálomat,
Elfelejtem saját arcomat.
Igen, most jött el értem,
Nem félek Töle érzem.
Mosolyog és lassan felém nyúl,
A keze arcomhoz simul.
A keze hideg jól esik,
A földröl lassan felállít,
Most már Ö az én hitem,
Jól érzi magát velem.
Szerzö: Magyari Ákos |
